Az előretolt fejtartás veszélyei

Az utóbbi két-három évben a világon mindenhol rohamosan nőtt azok száma, akik fejüket előretolva tartják a nap nagy részében. Ez annyira kirívó lett, hogy a jelenség két új nevet is kapott: turtle neck, vagyis teknősbéka nyak és texting neck, azaz sms nyak. (1)

A hétköznapokban kevesen ismerik fel és még kevesebben tudják, hogy ebből a testtartási (vagy fejtartási) rendellenességből számtalan probléma keletkezhet. Ezek  a panaszok gyakran együtt, vagy egymás után jelentkeznek, emiatt összefoglaló nevet is kaptak: előretolt fejtartás tünetegyüttes (forward head syndrome).

Lehet, hogy most „kényelmesebbnek” érezzük előretolt fejjel nézni a képernyőt, autót vezetni, vagy helytelen pózban aludni, de később ezért nagy árat fizetünk.

Az előretolt fejtartás maga sokáig nem okoz fájdalmat, az ebből fakadó súlyos problémák viszont annál fájdalmasabbak lehetnek, és ezek sokszor csak később, fokozatosan jelentkeznek.

Az esetek nagy részében nekünk kell észrevennünk, hogy megfelelő-e a tartásunk. A problémák a rossz tartás megjelenésével együtt jelentkeznek, akkor is, ha még nem is tudunk róla egy ideig. (2) 

Hanyag tartás esetén az amerikai publikált tapasztalatok szerint tüdőkapacitásunk 30%-kal, tesztoszteron szintünk 20%-kal csökken, ugyanakkor a zsír tárolásában szerepet játszó kortizol hormon szint 30%-kal emelkedik. (3)

Sokaknál megjelenik az özvegypúp, ami szintén a test védekező mechanizmusának eredménye: zsírszövettel védi a C7 csigolyánál a gerincet a közvetlen nyomástól.

Az előretolt fejtartás idővel krónikus fej- és nyakfájáshoz, kar- és kézzsibbadáshoz, rendszertelen légzéshez és további problémákhoz, például idegi becsípődésekhez vezethet.

A gerincoszlop elé helyezett fej súlya hatványozottan terheli a porckorongokat, azok lelapulnak, vízhiányossá válnak, ez alapját képezi a porckorongsérv kialakulásának is.

Ekkorra már a nyaki és háti izmok egy része megrövidült és feszessé vált, mások megnyúltak és elvékonyodtak. Ilyenkor sokan fordulnak szakemberhez, ahol rendszerint jó ideig azt a tanácsot kapják, hogy éljenek stresszmentesebben és sportoljanak rendszeresen. 

A megfelelő izomerő valóban nagyon fontos, hogy a test súlyát megtartsuk a gravitációval szemben, viszont az előretolt fejtartás megszüntetése előtt a megerőltető sportolás veszélyes, hiszen az elváltozott test erőltetése csak ront a helyzeten.

Hogyan ellenőrizhetjük magunkat? Nagyon egyszerűen:

  1. Álljunk háttal a falnak, lábak párhuzamosan kis terpeszben, a sarkok vállszélességben.
  2. Nyomjuk fenekünket a falnak, a lapockák is érjenek a falhoz. Ha természetesebbnek érezzük, a lapockákat közelíthejük egymáshoz, ez mellkast kinyitja.
  3. Most figyeljünk a fejre. Ha a fej hátrahajtása nélkül a tarkó eléri a falat, és ezt erőfeszítés nélkül meg tudjuk tartani, akkor minden rendben, viszont ha a fej hátul nem ér a falhoz, előretolt fejtartásról beszélünk.
  4. Attól függően, hogy hány cm a távolság a fejünk és a fal között, meg tudjuk állapítani, hány kiló extra súlyt tartanak a nyaki izmok.

A fej minden 2,5 cm előremozdulása további 5 kilogrammal terheli a hát és nyaki izmokat.

Hogyan tovább? Mi a teendő? 

A változásokat akár már most elkezdhetjük, a telefon / számítógép előtt ülve. A helyes tartás képernyő előtt:

  • egyenesen ülve szemünk nézzen a képernyő felső harmadára
  • gépelésnél alsó karok párhuzamosak a talajjal, könyökök a test mellett
  • talpak vízszintesen a talajon
  • felső combok párhuzamosak a talajjal

További videós útmutatók itt találhatóak.

Ha hasznosnak, értékesnek találta ezt a cikket, kérjük ossza meg, hogy az ismerősei is tudomást szerezhessenek róla:

Dr. Liska-Mohai Marianna

Dr. Liska-Mohai Marianna

orvos, manuálterapeuta, AtlasPROfilax specialista

Loading...

Elérhetőségeink

+36 30 928 5369

 

info@liskaklinika.hu

 

1081 Rákóczi út 71 1/4