Bemutatkozás

Dr. Liska-Mohai Marianna

orvos, manuálterapeuta, AtlasPROfilax specialista, belgyógyász, klinikai onkológus, életmód-tanácsadó és terapeuta, fül-akupunktúrás addiktológus.

Miután 1988-ban végeztem az egyetemen, …

Tovább olvasom

Miután 1988-ban végeztem az egyetemen, az orosházi kórház belgyógyászatán dolgoztam. Izgalmas volt a sürgősségi betegellátásban részt venni, így az egyetem utolsó évében az Országos Mentőszolgálatnál mentőtisztként, majd a diploma megszerzése után mentőorvosként is vonultam. A belgyógyászati szakvizsga letétele után a gyulai megyei kórházban megszereztem a klinikai onkológus szakvizsgát.

Már akkor (1996-ban) látható volt, hogy nagy fejlődés előtt áll a szakma – ami mára be is igazolódott – és én már akkor nyitottam az alternatív megoldások felé: a betegségek gyógyítása mellett legfőképpen az érdekelt, hogyan lehet azokat megelőzni. ETI  szakképesítést szereztem: Életmódtanácsadó és terapeuta, Fül akupunktúrás addiktológus területen.  A táplálkozás terápiában mélyedtem el, és azóta foglakozok intenziven a böjt  terápiával is. Igazgató főorvosként, majd osztályvezető főorvosként 13 évig vezettem a Gyulai Pándy Kálmán Kórház Mezőhegyesi Gerátriai részlegét.

Ezután azonban egy olyan esemény következett be, amire senki sem szokott számítani: motorbalesetet szenvedtem.

A baleset után komoly fájdalmaim lettek és ennek megoldása kapcsán került az életutamba az AtlasPROfilax módszer. Olyan frenetikus hatással volt rám az a változás, amit megéltem az AtlasPROfilax kezelésemet követően, hogy azt mondtam: orvosként én is ilyen változást szeretnék hozni mások életében.

Nem volt csigolya sérülésem, nem tört el semmim, nem voltak sérüléseim. A probélma rejtélyes, ha nincs kimutatható eltérés a  képalkotó módszerekkel, (röntgen, CT, MR, stb.)  lényegében negativak, igazából csak a fájdalmak vannak, de azok szinte éjjel-nappal. Az AtlasPROfilax kezelés előtt voltak különböző kezelések, melyek vagy hatástalanok voltak vagy csak átmenetileg hatottak. Nem tudták megmondani, mitől vannak fájdalmaim.

Másfél éves tortúra után ismertem meg az AtlasPROfilax módszert, amely aztán teljesen megváltoztatta az életemet. 2011-ben az országban az elsők közt vettem részt az Atlasprofilax képzésen, és mivel orvosként meg szerettem volna érteni, mi is történik a kezelés hatására, a két éves manuálterapeuta képzést is bevállaltam. Így most szakmailag is tudom, mi zajlik a testben akkor, ha nincs helyén a fej súlya, és ezért is kommunikálok inkább előretolt fejtartásról az atlasz csigolya elmozdulása helyett.

Jelenleg ez a tevékenység teszi ki a munkaidőm jelentős részét, mindamellett hogy évente többször a szarvasi Liget Wellness Hotelben tartom az életmód váltásra és fogyásra alkalmas léböjt tanfolyamaimat.

Kovács Gábor

Természetes volt számomra, hogy az egészség és a test működésének megértése már gyerekkoromtól kezdve az életem része lett – hiszen édesanyám orvosként nemcsak a pácienseit tanította meg a helyes testtartás fenntartására , hanem engem is.
Ahogy Ő haladt az orvosi pályán, egyre mélyebb tudásra tett szert a hagyományos és alternatív gyógyászat határterületein, így én is ebben a szemléletben nőttem fel. A test működése, a betegségek megelőzése, az egészséges életmód nem csak elmélet volt számomra – mindennapi gyakorlat lett.

Gyerekként is ott voltam a kezelések körül, figyeltem, tanultam, és később tudatosan kértem, hogy tanítson meg azokra a technikákra, amelyekkel emberek állapotát lehet javítani – legyen szó testtartásról, manuálterápiáról, vagy az AtlasPROfilax módszerről.

Az AtlasPROfilax módszert 2025 októberében sajátítottam el, sikeres vizsgával zárva.

Diplomámat követve, 2024 óta aktívan dolgozom a rendelőben, és örömmel tölt el, hogy mindazzal a tudással, amit édesanyámtól kaptam, a Yumeiho-ra és az AtlasPROfilaxra alapozott tapasztalataimmal kiegészítve segíthetek a hozzám fordulóknak.
Szenvedélyem a test: az edzés, a harcművészetek, az étrend optimalizálása – mindezekkel napi szinten foglalkozom.

A test anatómiája számomra olyan, mint egy gép: ha valami nem működik, meg kell keresni a hiba forrását, és pontosan, céltudatosan kell helyreállítani. A legnagyobb öröm számomra az, amikor egy-egy pácienst sikerül „újraindítani” – amikor a fájdalom megszűnik, a tartás rendeződik, és a test ismét elkezd úgy működni, ahogy eredetileg meg lett tervezve.

Számomra ez nem csak hivatás, hanem küldetés: segíteni abban, hogy az emberek visszanyerjék azt az erőt, könnyedséget és szabadságot, amit a fájdalom már régen elvett tőlük.

Tovább olvasom

Rendelőnk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendelőnk elérhetősége:

1081 Budapest, Rákóczi út 71. 1. emelet 4.  50-es kaputelefon

Megközelítés:
5, 7, 110, 112, 178-as buszok Blaha Lujza tér és a Keleti Pu. közötti, Huszár utcai megállójában

Partner egészségpénztárak:

  • Prémium Egészségpénztár
  • Dimenzio Egészségpénztár
  • Generali Egészségpénztár
  • Medicina Egészségpénztár
  • MKB Egészségpénztár
  • OTP Egészségpénztár
  • Patika Egészségpénztár
  • Tempo Egészségpénztár
  • Vasutas Egészségpénztár
  • Vitamin Egészségpénztár
  • Allianz Hungária Egészség- és önsegélyező pénztár

Loading...

Elérhetőségeink

+36 30 928 5369

info@liskaklinika.hu

1081 Rákóczi út 71. 1. emelet 4.

Liska Klinika
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.